Szilveszteri versfelismerő: kitalálod, mely magyar költők írták ezeket az újévi sorokat?
Kik írták az alábbi idézeteket?
Kik írták az alábbi idézeteket?
Kitaláljátok, hogy kit idéz Karinthy Frigyes az Így írtok ti kötetében?
Kitaláljátok három szó alapján, hogy melyik magyar költőre gondoltunk?
Tudtátok, hogy Arany és Jókai is átírták a Szózatot? Mégsem jelentették fel a két írót.
Szeretitek az irodalmat? Most kiderül, mennyire ismeritek az ismert költőink műveit.
Ambrózia, harmatozása, tulipánt – tudjátok, melyik versben szerepelnek ezek a szavak?
Három szóból kitaláljátok, hogy melyik híres magyar költőre gondoltunk?
Mennyire vagytok jártasak a híres íróink életében?
Ha éppen az emelt szintű magyarérettségire készültök, vagy csak kíváncsiak vagytok, mennyire vagytok jók irodalomból, akkor ezzel a kvízzel tesztelhetitek a tudásotokat.
Tudjátok, hogy hány évesen halt meg József Attila, vagy azt, ki alapította a Nyugat című folyóiratot?
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.